AUTÓ, TRAKTOR, LAKÁS  RENT2OWN nemzetközi program

Ismert tény, hogy vásárlás nélkül nincs termelés, ha pedig nincs gyártás, akkor megszűnnek az üzemek és a munkahelyek.


A válság megszűnéséhez nagyban hozzájárulna az emberek vásárlóerejének javítása, ezzel a munkahelyek megtartása, de a probléma ettől sokkal összetettebb. Nehéz helyzetekben az emberek hitelekhez folyamodnak, amivel még nagyobb problémába sodródnak. 
Nem beszélve arról, hogy sokan még hitelhez sem juthatnak, mert nem felelnek meg a hitelvizsgálati feltételeknek – a már ismert okok miatt.

Ezzel a problémával szembesülnek az emberek majd minden országban, mert nagyon nehéz olyan megoldást találni, ami mindenki részére kiutat jelentene; a termelőnek, a fogyasztónak és a beruházónak is.

Hogyan tudnánk megszakítani ezt a folyamatot, amely mind jobban elmélyíti a fogyasztás (és a termelés) stagnálását? Hogyan tehetnénk lehetővé a fogyasztás növelését, hogy közben ne kelljen attól tartani, hogy „hurkot kötve a nyakunk körül” az eladósodás körforgásának csapdájába esünk?


A mi egyszerű programunk lehetőséget kínál mindenkinek, hogy saját erejére támaszkodva megtalálja számítását és félelem nélkül nézzen a jövő elé.

A program lehetővé teszi és megkönnyíti a fogyasztóknak a KEDVEZŐ és MINŐSÉGI vásárlást és részletfizetést. apró betűk és bújtatott érdekeltségek nélkül.       

Ebből indult ki a CAPITAL rent2own®; (Bérléssel a Tulajdonig), amikor létrehozta a programot, amelyben az emberek szükségletei az ingatlanok, autók, szép bútor, minőségi oktatás, vagy a biztos nyugdíj iránt – nem marad csupán álom mint eddig, az elérhetetlen finanszírozási feltételek miatt.


A program  felkínált lehetőségek közötti választást és még segítséget is nyújt a havi törlesztő részletek fizetéséhez, amivel hozzájárul a termelés növeléséhez és ezzel a munkahelyek megőrzéséhez.

Amiről eddig csak álmodtunk, most megvalósulhat: nem csak KAMATMENTESEN VÁSÁROLHAT a fogyasztó, hanem feltétel nélküli segítséget kaphat a havi részletek törlesztéséhez.

 

Teljesíteni tudjuk a küldetésünket: olyan VÁSÁRLÁST, amelyben NEM KELL FÉLNI a kamatemeléstől, a kiköltöztetéstől, az eladósodástól, és semmilyen negatív  megkülönböztető listától.

 

A program pénzügyi biztonságot nyújt MINDEN résztvevőnek.

Küldetésünk célja az életszínvonal növelése és a munkahelyek megőrzése minden résztvevő hasznára és megelégedésére.

 

A program  forradalmi újítást jelent, elsősorban az ingatlanok, de egyéb termékek (autók, bútor…) közvetlen értékesítése és finanszírozása területén, amely lehetővé teszi, hogy a hagyományos hosszú távú bérleti viszony tulajdonjoggá alakuljon, amikor a bérlő az utolsó részlet kiegyenlítésével 1/1 tulajdonossá válik.

A program a fogyasztók mai válságos pénzügyi helyzetét úgy segíti, hogy lehetővé teszi számukra a Programban kiválasztott termék használatát oly módon, hogy nem kell tartaniuk azok elvesztésétől, mert esetleg nem tudják fizetni a részleteket.

 

A programmegoldást kínál  a gyártóknak és befektetőknek is, akik  likviditási problémáik miatt csőd közeli helyzetbe kerültek, megélhetési problémákkal küzdenek vagy tartozásaik felhalmozódása miatt költséghatékonyságuk nagy mértékben csökkent.

A program részben a munkahelyek megőrzését is lehetővé teszi, mivel, fenntartva a vásárlás/eladás folyamatát, nagyban segíti nem csak a vevőket, hanem a gyártókat is.

A program MÉLTÁNYOS ÉLETSZÍNVONALAT nyújt azoknak,

akik részt vesznek a programban.

 

 

Asztali nézet